Játszóvár, az igazi kikapcsolódás kulcsa

A jó idő beálltával a gyerekek egyre inkább kívánkoznak a szabadba. A biciklizés, rollerezés mellett az egyik legjobb és legsokoldalúbb kikapcsolódás számukra a játszótér, ahol rengeteg lehetőség várja őket. Rugós játékok, libikóka, hinta, de mindennek a középpontjában elhelyezkedő játszóvár talán a legizgalmasabb mind közül.

A gyerekek rengeteg képességüket ki tudják próbálni, mire egy játszóvárat keresztül-kasul végigjárnak. A toronyvárat, mely csak önmagában áll, általában egyik oldalán lépcsővel vagy mászókával szokták felszerelni, míg a másikon egy csúszda található, de a többtornyos verziók ennél sokkal több lehetőséget rejtenek. A két-, illetve három tornyú játszóvár igazi gyerekparadicsom. Itt már mászófalat, kötélhágcsót, dupla csúszdát is találhatunk és nemritkán az alsó részt is ki szokták egészíteni egy amőbával vagy hasonló elfoglaltsággal a kisebbek számára.

Mivel az elemeket hidak kötik össze, az ügyességüket itt is kipróbálhatják az ifjak, amint a billegős, gerendákkal vagy deszkákkal összefűzött részeken átkelnek. Ahol pedig alagút is van, ott kúszhatnak- mászhatnak kedvükre, és még versenyt is rendezhetnek egymás között, hogy a játszóvár egyik végéből ki jut át hamarabb a másikba. Sokszor látni, hogy a játszóvárat egy hatalmas homokozó közepébe építik fel. Ez azért nagyon szerencsés választás, mert ahol különböző korú gyerekek vannak, ott a picik a homokozóban, míg a nagyobbak a játszóváron találnak megfelelő elfoglaltságot maguknak, a szülők pedig egy helyen szemmel tudják tartani őket. Használjuk ki a jó időt, vigyünk élményt a gyermekeink hétköznapjaiba. Irány a játszótér!