Az úszókapu praktikuma
Az úszókapu népszerűsége részben igen sok előnyös tulajdonságában rejlik, emellett az elegáns és rendkívül kényelmes használatot is érdemes megemlíteni. Vegyük sorra ezeket a tulajdonságokat azok számára, akik éppen nagykaput érintő döntés előtt állnak.
Ahogy a nevéből is kitalálható, az úszókapu gyakorlatilag a föld fölött lebegve nyílik. Ezt egy rejtett acélsín biztosítja, ami végigvezeti a kaput a kerítés mentén. Ennek az a fő előnye, hogy nem igényel plusz helyet a nyitásra. Egy szárnyas nagykapu hagyományos módú kinyitása igen nagy helyigényű, még akkor is, ha kétszárnyú az elrendezése. Egy városi, zsebkendőnyi kert esetén nem mindig áll rendelkezésre ennyi hely. Illetve, ha a kapu kinyitásához elegendő volna is tér, annyi mégsem áll rendelkezésre, ami ahhoz szükséges, hogy az autó is elférjen mögötte. Ilyen esetekben ideális megoldás az úszókapu, ami működése közben gyakorlatilag semennyi plusz helyet nem igényel, hiszen a kerítés síkjában mozdul el.
Ráadásul az is előnyös tulajdonsága ennek a technológiának, hogy a talajon nem igényel sínt, sem besüllyesztve, sem a földre fektetve. Ez teszi igazán elegáns és esztétikus megoldássá. Ebben az esetben a burkolás is jóval egyszerűbb a kapubeálló kialakításánál, illetve egy már meglévő burkolatot sem kell megbolygatni.
A besüllyesztett sín emellett igen gyakori karbantartást is igényelne, mert a rések elkerülhetetlenül megtelnek szennyeződéssel, falevelekkel. Ez kiemelten igaz nagy forgalmat lebonyolító helyeken, mint például ipari telephelyek, raktárak, szállítói központok. Sárosabb időben, vagy ősszel a falevelek miatt a sín eltömődése fennakadásokat okozhat a kapu működésében. Mindezt az úszókapu telepítésével teljesen kikerülhetjük.
A funkcionális előnyök mellett vegyük számba az esztétikumot is. Amellett, hogy nem töri meg a burkolat felületét egy beépített sín, a rendkívül nagy anyaghasználati szabadság is említésre méltó. A technológia ugyanis mindössze egy stabil fémvázat igényel, amit szinte bármilyen kaputáblával vagy akár egyedi tervezésű felépítménnyel láthatunk el.
Az úszókapu tehát egy olyan megoldás, ami egyesíti magában a praktikumot és az esztétikumot.